Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#HVG Cégautó 2011

Autó

Milyen autóval járnak a miniszterek? Erősen titkolják

2010-ben 703 millió forintba került az adófizetőknek az állami autóflotta fenntartása. Eközben idén csak a frissítésre 600 milliót fordít a kocsikat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, korábbi nevén Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF). Négykerekűekre a legtöbbet a Miniszterelnöki Hivatal és a Közigazgatási Minisztérium költ, a terrorelhárítók pedig szeretik a luxust. Az EU soros elnöksége az állami Audikat és Saabokat szaporította.

Autó

Fellendült a cégautópiac

Tavaly több nagy cégautóflotta megújult, és 2011-re is egyre többen terveznek nagyobb méretű autóvásárlást – derül ki a HVG Cégautó 2011 különszámból. Bár a cégautópiac fellendült, a lassú gyarapodás csak az ésszerűség és a takarékosság keretei között történik – még nem heverték ki a válságot a hazai vállalkozások.

Autó

Euró, frank vagy forint? Hogyan finanszírozzák a cégautót?

A kevesebből harapott relatíve nagyot tavaly a magyarországi flottaautó-értékesítési piac: az eladott mintegy 43,5 ezer személyautó kétharmada cégekhez került. Ezzel némiképp javult az autós lízingvállalkozások helyzete, hiszen 2009-ben a 2008-as válságévhez képest 50 százalékos volt a visszaesés, ami a nagyobb és jobb tőkehelyzetű flottacégeknél csak megszorításokkal járt, a kisebbeknél azonban – refinanszírozási háttér híján – csődöt vagy csődközeli helyzetet okozott – olvasható a HVG Cégautó 2011 különszámban.

Autó

Fukarkodás a cégautó-piacon

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke szerint tavaly még a downgrading, azaz az alacsonyabb felszereltségű kisebb autók beszerzése jellemezte a flottapiacot, de ezzel nem minden importőr ért egyet – olvasható a HVG Cégautó 2011 különszámban.

Autó

Mekkora a kedvezmény cégautóra?

„2009 elején voltak a legnagyobbak a kedvezmények az autópiacon, akkor minden márka a lehető legnagyobb engedményt adta a kedvező árfolyamon behozott készletek miatt. Ez 2010-ben visszaállt a normális szintre, és racionálisabb lett az árazás is” – mondta el a HVG Cégautó 2011 különszámban Koncz Gábor opeles értékesítési igazgató.

Autó

A cégautók mentették meg az összeomlástól a magyar autópiacot

Gyakorlatilag a cégautópiac tartja lélegeztetőgépen a hazai személyautó-kereskedelmet. Miközben a beragadt svájci frankos hitelek és a hitelfelvételi kedv hiánya miatt havonta nagyjából ezer autót adnak el magánszemélyeknek, a cégautók aránya az összes eladáson belül három év alatt 40-ről 70 százalékra kúszott fel 2010-re (ha a személyautó- és kishaszon-piacot összevonjuk, ez az érték 73 százalék). Mindeközben a flottapiac 5, a teljes piac pedig 25 százalékkal csökkent 2009-ről 2010-re – olvasható a HVG Cégautó 2011 különszámban.

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

A címlapról ajánljuk